Új évad a Marótvölgye Színházban
A Marótvölgye Színház három előadásra tervezett felnőtt bérletsorozatot hírdet a 2017/18-as évadra. Bérletek kaphatók 3 ezer forintos egységáron a könyvtárban. Érdeklődni lehet a 70/5590399-es telefonszámon.
Elcsendesedett az Agro
Hétfőn hazautaztak a füleksávolyi vendég gyerekek, így a héten furcsán csendes lett az Agroturisztikai Központ épülete. Az olvasók jönnek könyvért, a sávolyi gyerekek jönnek internetezni, beszélgetni, de mégis furcsa, hogy nincs nyüzsgés és sokadalom. Szokatlan a csendesség. Köszönjük, hogy megismerhettünk Benneteket és reméljük, hogy szép emlékekkel, élményekkel tértetek haza. Várjuk a folytatást!
A búcsú ideje
Egy csodás hetet töltöttünk együtt, közösen bejártuk a helyi látványosságokat, strandoltunk és sportnapot is tartottuk. Kezdetben a gyerekek meg voltak illetődve, de ahogy teltek a napok egyre jobban feloldódtak, egyre nyitottabbak lettek egymás felé, és a végére már barátságok szövődtek. Az elérhetőségeiket is megosztották egymással, így tudják tartani a kapcsolatot a távolság ellenére is. Mindenki […]
Keszthelyen jártunk
Az utolsó napon a gyerekekkel elmentünk múzeum nézőbe Keszthelyre, jártunk a Történelmi Modellvasút-kiállítás és Vadászati Múzeumban, a Festetics-kastélyban, a Hintómúzeumban és a Pálmaházban. Utána lesétáltunk a Balatonpartra, körülnéztünk a bazársoron, és élveztük a zenés műsort. Este pedig megnéztük a tűzijátékot. Mindenki jól érezte magát, és élményekkel tért haza. {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0701{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0702{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0703{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0704{/gallery}
Megnéztük a hullámzó Balatont
Szombaton is ellátogattunk a strandra, ahol megcsodálhattuk a hullámzó Balatont. Ezen a napon is lehetett biciklivel menni, és volt pár válalkozó kedvű gyermek, akik minden alkalommal lekerekezték a távot. Így körülbelül 170 kilométert tettek meg a héten. Este pedig Marcaliban jártunk, és az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában tekinthettük meg a ‘Pletykák’ című darabot. {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0601{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0602{/gallery}
Második nap a Balatonon
Tegnap a balatonberényi strandon voltunk, utána az Agroturisztikai Központnál megnéztük az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában a ‘Terülj, terülj asztalkám’ című darabot, amelybe a nézők is aktívan részt vettek. Este pedig a tábortűznél szallonnát sütöttünk. {gallery}kepek/2017/fuleksavoly05{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0501{/gallery}
A 4. nap a Bivalyrezervátumban jártunk
Reggel ismét kerékpárra pattantunk és elkerekeztünk Kápolnapusztára. Megmutattuk vendégeinknek a Bivalyrezervátumot, bejártuk minden zugát. Láttunk ürgéket, simogattunk kecskéket, megcsodálhattuk a dagonyázó bivalyokat. Ebéd után indultunk haza. Egy kis hűsítő pihenés után közös játék és sport volt az Agroturisztikai Központban. A gyerekek lovagoltak, csocsóztak, pingpongoztak, ugráltak és társasoztak. Este mindenki fáradtan, de élményekkel gazdagodva tért pihenni. […]
Biciklitúra a Balatonra
A szerdai napon biciklivel mentünk a strandra, Balatonberénybe, mindenki élvezte a fürdőzést a túrát követően. A strandolás után a balatonszentgyörgyi Csillagvárnál néztük meg a kistestű ragadozó madarak bemutatóját, volt köztük sólyom és bagoly is. Láthattuk a madarak röptetését és visszahívását. Este volt egy közös beszélgetés, és megkezdtük az ajándékcsomagot is. {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0301{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0302{/gallery}
Marcaliban jártunk
A keddi napon az első program a Marcali Korzóban volt. Samuné Bogyó Hajnalka vezetett körbe minket, és mutatta be a gyűjteményüket. Megismertük a cipész, a kékfestő és a mézeskalács készítő mesterségeket és a munkaeszközeiket. Megnézhették a gyerekek a korabeli börtöncellát és kipróbálhatták a priccset, amit nagyon élveztek. Ezután kézműves foglalkozáson vettek részt, több tevékenységet is […]
Megérkeztek a füleksávolyi gyerekek
Tegnap délután érkeztek meg a testvértelepülésünkről a gyerekek és kísérőik. Az Agroturisztikai Központban pogácsával és üdítővel vártuk őket. Ezután ebédeltek, majd elfoglalták a szállásukat és szusszanhattak egyet. Később pedig bemutattuk nekik a mi Sávolyunkat, jártunk az óvodában, az iskolában és a templomban is. Vacsora után pedig visszatértünk az Agroturisztikai Központba, ahol volt lehetőség filcállat és […]