Átmeneti Vízhiány!

ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁGOT, HOGY A MAI NAPON 9-10 ÓRÁIG JAVÍTÁSI MUNKÁK MIATT ÁTMENETI VÍZHIÁNY VÁRHATÓ!

Nyárbúcsúztató tábortűz

A nyarat és egyben a szünetet is elbúcsúztattuk tegnap a gyerekekkel. Együtt megnéztük a kisfilmet, amiben a füleksávolyiakkal eltöltött hét eseményeiről nosztalgiázhattunk. Ezután lehetett játszani, és a tábortűznél szalonnát sütni. Így méltóképpen ért véget az idei nyár. {gallery}kepek/2017/tabortuz{/gallery}

Folynak a próbák az első előadásra

A héten a Szeretetszínház társulata készül az első előadásra. Folynak a próbák a Valahol Európában darabra. Mintegy húsz gyerek, köztük több sávolyi is és tíz felnőtt szereplő tanulja a darabot, a szöveget, a mozgásokat. A képek a kedd délelőtti próbán készültek.  {gallery}kepek/2017/proba0829{/gallery}

Új évad a Marótvölgye Színházban

A Marótvölgye Színház három előadásra tervezett felnőtt bérletsorozatot hírdet a 2017/18-as évadra. Bérletek kaphatók 3 ezer forintos egységáron a könyvtárban. Érdeklődni lehet a 70/5590399-es telefonszámon. 

Elcsendesedett az Agro

Hétfőn hazautaztak a füleksávolyi vendég gyerekek, így a héten furcsán csendes lett az Agroturisztikai Központ épülete. Az olvasók jönnek könyvért, a sávolyi gyerekek jönnek internetezni, beszélgetni, de mégis furcsa, hogy nincs nyüzsgés és sokadalom. Szokatlan a csendesség. Köszönjük, hogy megismerhettünk Benneteket és reméljük, hogy szép emlékekkel, élményekkel tértetek haza. Várjuk a folytatást!

A búcsú ideje

Egy csodás hetet töltöttünk együtt, közösen bejártuk a helyi látványosságokat, strandoltunk és sportnapot is tartottuk. Kezdetben a gyerekek meg voltak illetődve, de ahogy teltek a napok egyre jobban feloldódtak, egyre nyitottabbak lettek egymás felé, és a végére már barátságok szövődtek. Az elérhetőségeiket is megosztották egymással, így tudják tartani a kapcsolatot a távolság ellenére is. Mindenki […]

Keszthelyen jártunk

Az utolsó napon a gyerekekkel elmentünk múzeum nézőbe Keszthelyre, jártunk a Történelmi Modellvasút-kiállítás és Vadászati Múzeumban, a Festetics-kastélyban, a Hintómúzeumban és a Pálmaházban. Utána lesétáltunk a Balatonpartra, körülnéztünk a bazársoron, és élveztük a zenés műsort. Este pedig megnéztük a tűzijátékot. Mindenki jól érezte magát, és élményekkel tért haza. {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0701{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0702{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0703{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0704{/gallery}

Megnéztük a hullámzó Balatont

Szombaton is ellátogattunk a strandra, ahol megcsodálhattuk a hullámzó Balatont. Ezen a napon is lehetett biciklivel menni, és volt pár válalkozó kedvű gyermek, akik minden alkalommal lekerekezték a távot. Így körülbelül 170 kilométert tettek meg a héten. Este pedig Marcaliban jártunk, és az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában tekinthettük meg a ‘Pletykák’ című darabot.  {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0601{/gallery} {gallery}kepek/2017/fuleksavoly0602{/gallery}