Virágültetés a köztereken

A hagyományokhoz híven az idén is gondoskodott az Önkormányzat az egynyári virágok vásárlásáról. Mindegy 1200 tő vinka került kiültetésre a köztereken. Szerencsére jó idő is lett és csapadékot is kaptak a virágok, így reméljük, hogy sikeres lesz az ültetés. Kérünk mindenkit, hogy vigyázzunk a  virágokra, hogy sokáig szépek legyenek és diszíthessék a községet!  {gallery}kepek/2016/virag20160602{/gallery}

Gyereknap az óvodában

Kicsit rendhagyó módon telt a gyereknap az óvodában, de annál nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat a gyerekek. Első programként az Imre Sándor Szeretetszínház társulata lépett fel, egy csodálatos meseelőadással. Nagyon szép előadás volt, a gyerekek jól szórakoztak. Megérkezett a várvavárt ugrálóvár is, amelynek hatalmas sikere volt! Ez a program szülői felajánlásból valósulhatott meg, melyet ezúton […]

Makramé övek készültek a könyvtárban

A mai foglalkozáson övet kezdtünk el készíteni. A faliképek elkészültek, mindenki nagyon ügyes volt. Sikerült elsajátítani a makramézás alapjait, így tudjuk majd a továbbiakban folytatni és fejleszteni a tudásunkat. Köszönjük szépen Mika Lászlóné Tombor Verának, hogy áldozott ránk időt, energiát és megtanított bennünket erre a szép, ám elfelejtett technikára. A nyáron nem lesznek kézműves foglalkozások a […]

Elballagtak az ovisok

Nagyon szép és megható műsor keretében volt az évzáró ünnepség és a ballagás ma a Szedervirág óvodában. Minden kisgyerek szerepelt. A kicsik verset mondtak és énekeltek. A középsősök és nagyok együtt adtak elő egy Galgamácsai Lakodalmas műsort. Nagyon ügyes volt mindenki. Hat kisgyerek kapta meg ma a tarisznyát, ők szeptemberben az iskola padban kezdik a […]

Ismét makraméztunk a könyvtárban

Elkészültek a múlt alkalommal elkezdett virágtartók és igazán nagyon szépek lettek! Ez nagyon jó volt arra, hogy begyakoroljuk a csomók készítését. Ezek után nekikezdtünk faliképet csinálni. A csomózások variálásával tetszés szerint különféle mintákat lehet kialakítani. Mindenkiben rejtőzik kreativitás, ügyesség, és ez szépen elő is jött mindenkiből a munka során. Jövő héten újra találkozunk, és terveink […]

Sávoly község legidősebb asszonyának köszöntése

Kelemen Józsefné Mariska néni május 17-én töltötte be a 90. életévét. Ebből az alkalomból kereste fel Bobek József István polgármester úr. A virág mellé jó egészséget és még sok boldog évet kívánt Mariska néninek gondoskodó és szerető családja körében. 10 unokája és 10 dédunokája van Mariska néninek. Mindíg nagyon várja őket, hogy jöjjenek. Az elmúlt […]

Tájékoztató az ebek pótoltásáról

Felhívjuk a kutyatulajdonosok figyelmét, hogy az ebek pótoltása2016. május 24-én, kedden, 7-7.30 óráig azÖnkormányzati Hivatal udvarában lesz.7.30 órától igény szerint házhoz megy a doktor úr oltani.