Farsang az Óvodában
Húshagyó kedden, immár hagyományos módon farsangi jelmezeket öltöttek óvodásaink. Reggeli után az óvónénik és a dadus néni előadták a „Lompos medve” című vicces mesét, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Folyamatosan szurkoltak, hogy a medve ne tudja elkapni és megenni a kislánykát. Mivel a gyerekek segítségével sikeresen túljártak a medve és az öregasszony eszén, ezért nagy […]
Rendhagyó Padlás előadás
Szombaton egy rendkívüli előadásnak voltak résztvevői a meghívott vendégek. Az Imre Sándor Szeretetszínház a Padlás című előadást játszotta. A meghívottak között a Nemeskisfaludi Szeretetotthon lakói és a társulat mindennapjait segítő támogatók, barátok és rokonok is ott voltak. A színház missziója, tevékenységének fontos része, hogy sérült emberekkel együtt játszanak. Ez most is így történt, hiszen az […]
Óvodánk nyári nyitva tartása
A tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a nevelési-oktatási intézmények működéséről és aköznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 3.§ (7) bekezdése, valamint a Marcali Kistésrésig Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 7/2019.(II.15.) számú határozata alapján a Marcali Óvodai Központ tagintézményei a 2018/2019-es nevelési évben az alábbi időpontokban tartanak zárva: Napközi Otthonos Óvoda, Nemesvid8738 Nemesvid, Templom u. […]
Tájékoztatás kamarai tagoknak
A Kiskondás Együttessel farsangoltunk
Jó hangulatú, fergeteges koncertet adott ma a Kiskondás Együttes a színházteremben. Kicsik és nagyok is nagyon-nagyon jól érezték magukat a színes, interaktív programon. A koncert az önkormányzat és a KSZR közös rendezésében valósult meg. Ez egy plusz programlehetőség volt a könyvtárunk számára, melyet a KSZR azért biztosított, hogy a tavalyi sikeres munkánkat így is elismerje. […]
Felújítások az Önkormányzat épületében
A tél folyamán az Önkormányzat épületében is munka folyik. Uhlar István karbantartó munkája nyomán megújultak a szociális helyiségek korhadt, ősöreg ablakai. Kijavította a vizesblokk vezetékének hibáit, a kifolyókat és kifesti a helyiségeket. Az Önkormányzat fontosnak tartja és költ is rá, hogy az épület állaga megmaradjon, ne romoljon. A folyamatos belső karbantartással mindez megvalósítható. {gallery}kepek/2019/onkoriablak{/gallery}
Meghívó
Várunk mindenkit szeretettel!
Programlehetőségek és látogatók a könyvtárban
Mint ahogy azt már megszokhatta az érdeklődő lakosság, igyekszünk a könyvtárban minden korosztály számára érdekes, kreatív és szórakoztató programokat szervezni. A szombati nyitvatartásokkal is azt céloztuk meg, hogy a gyerekeket értelmes és érdekes programokkal várjuk. Ezekre felkészülünk, előkészítjük a délelőtti foglalkozásokat. Sajnálatos, hogy nem érdeklődnek a lehetőségek iránt. A számítógépek használata népszerű, mindíg ülnek gyerekek […]