Rendhagyó Padlás előadás

Szombaton egy rendkívüli előadásnak voltak résztvevői a meghívott vendégek. Az Imre Sándor Szeretetszínház a Padlás című előadást játszotta. A meghívottak között a Nemeskisfaludi Szeretetotthon lakói és a társulat mindennapjait segítő támogatók, barátok és rokonok is ott voltak. A színház missziója, tevékenységének fontos része, hogy sérült emberekkel együtt játszanak. Ez most is így történt, hiszen az otthon lakói közül többen is szerepeltek az előadott darabban. Külön öröm és megtiszteltetés volt a színészek és a közönség részére, hogy az előadást megtisztelte jelenlétével Szalay-Bobrovniczky Vince, a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Az államtitkár úr elmondta, hogy nagyon nagy hatással volt rá az előadás, nagyon pozitívan értékelte a magas színvonalú előadást. Nagyon jó kezdeményezésnek tartja a fogyatékkal élőkkel együtt játszást, és támogatja a színházat. Sok lehetőség, fejlesztési mód van ezen a területen, amit a társulatnak is érdemes kihasználni például pályázatokon való részvétellel. Kiemelte azt is, hogy nagyon dicséretes dolog ilyen kis településen, mint Sávoly, lehetőséget és helyet adni a társulatnak és ezzel lehetőséget biztosítani a lakosságnak is a kikapcsolódásra és a sérült emberek támogatására.

{gallery}kepek/2019/padlas0223{/gallery}

Megszakítás