Balatonszentgyörgyön hamarosan lezárják a felüljárót

Hamarosan lezárják a 76-os főút Balatonszentgyörgyön a vasúti felüljárót. A településen átmenő, jelentős forgalomterelésre kerül a felújítás várható 2 hónapos időtartamára. Az érintett szakaszt – piros vonal a mellékelt térképen -, a zölddel jelölt útvonalon lehet elkerülni. Mivel elég jelentős számú gépkocsi- és kamion halad át a főútvonalon, megnő a balesetveszély is. Egyúttal a vonatok […]

Füleksávolyban jártunk

2013 májusa óta a szlovákiai Füleksávoly település testvértelepülése Sávolynak. Az akkori ott tartózkodásunk alkalmával sok kedves ismerőst, barátot találtunk. Az internet segítségével sokakkal tarjuk a kapcsolatot, figyelemmel tudjuk kisérni az ottani eseményeket, történéseket. A két község polgármesterei is folyamatos kapcsolatban vannak, konzultálnak a testvértelepülési kapcsolat építéséről, szorosabbá tételéről. Ennek egyik lehetősége adódott akkor, amikor a […]

Felhívás óvodai beíratásra!

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás értesíti a Kedves Szülőket, hogy a 2014/2015. nevelési évre az óvodai beíratások ütemezése az alábbi helyszíneken és időpontokban történik: MARCALI ÓVODAI KÖZPONT (Tündérliget Óvoda)8700 Marcali, Posta köz 3.2014. május 12-től 2014. május 16-ig (hétfőtől – péntekig) 8.00-16.00 óráig Napközi Otthonos Óvoda, Nemesvid8738 Nemesvid, Templom u. 5-7.2014. május 15 – 16. […]

Nagycsoportos ovisok látogatása a könyvtárban

Ma délelőtt a helyi Szedervirág Óvoda nagycsoportos ovisai tettek látogatást a Községi Könyvtárban. Pálfi Lászlóné könyvtáros a versekről, a verses kötetekről mesélt nekik és sok szép könyvet lapozgathattak a gyerekek. Megtanultak közösen egy rövidke verset és színezőt is kaptak útravalóul, hogy ne felejtsék el elmesélni otthon, hol is jártak ma. Köszönjük a képeket Üstné Szép […]

Kutyaoltás

Ma reggel Dr. Kádár Tamás hatósági főállatorvos beoltotta az Önkormányzat épületéhez elhozott kutyákat és azokhoz a kutyákhoz is elment, akiknek a gazdája a háznál oltást kérte. Sávolyon szinte 100 százalékos a chipezés és veszettség elleni oltás. A doktor úr elmondta, hogy a falu kutyatulajdonosainak nagy része lelkiismeretesen gondozza a kutyáját, aminek ő is nagyon örül. […]