Kikerültek az oszlopokra a karácsonyi díszek

Kikerültek az oszlopokra az utcai karácsonyi díszek. Már évek óta hagyomány, hogy az adventi időszakban ezek a díszek esténként felgyúlva szinesebbé teszik egy-egy szakaszát a sávolyi utcáknak. Szebbé varázsolva a Karácsonyra várakozást, az Adventet a községben.  {gallery}kepek/2015/utca1203{/gallery}

Táncház az óvodában

Péntek délután fergeteges hangulatú táncház volt az óvodában. Az őszi koncert keretében meghívtuk immár második alkalommal az iskolások népi táncos csoportját, hogy tartsanak a gyerekeknek egy bemutatót. Az együttes felkészítő tanára Üst Gyula. A táncosok egy gyönyörű erdélyi népviseletben mutatkoztak be. Először előadtak egy tánc csokrot, majd Gyuszi bácsi vezényletével megtanulhattunk pár lépést. Szülők, gyerekek […]

Karácsonyra készültünk a Gyerekekkel

A mai foglalkozás a könyvtárban a Karácsony jegyében telt. Először papírból készültek díszek. Amikor azzal mindenki végzett, akkor nekiálltunk egy kis Betlehem elkészítésének. Ezt folytatjuk majd jövő héten a gyerekekkel. Mindenki nagyon ügyes volt. {gallery}kepek/2015/foglalk1128{/gallery}

Közmeghallgatás a Kultúrházban

Ma este Sávoly község képviselő-testülete közmeghallgatást tartott a Kultúrházban. A megjelent lakosság tájékozódhatott az aktuális ügyekről, a költségvetésről. {gallery}kepek/2015/kozmeg1126{/gallery}

Emlékezés a hősi halottakra

Hagyományainkhoz híven a Templomkertben ma délután Sávoly község képviselő-testülete és a megjelent leszármazottak megemlékeztek a világháborúk hősi halottjairól, a háborúkban elesett sávolyi férfiakról. Koszorút helyeztek el a szobornál és mécsest gyújtottak a hősök tiszteletére és emlékére. {gallery}kepek/2015/koszoruzas1126{/gallery}

Megépült a betlehemi istálló a Templomkertben

Újra elkészült a betlehemi istálló belseje a Templomkertben. A Szentcsalád és a három királyok alakjai megjelenítik Jézus születésének éjszakáját. Az adventi koszorú is odakerült a bejárati ajtó mellé, melyen minden vasárnap meggyulladnak a gyertyák, jelezve Karácsony közeledtét. Mindenkinek köszönjük a felajánlását és a munkáját, mellyel hozzájárult a Betlehem elkészültéhez.  {gallery}kepek/2015/betlehemepites1125{/gallery}

Tájékoztató a Községi Könyvtár téli nyitvatartásáról

Mint azt már évek óta megszokhatta a lakosság és a sávolyi gyereksereg, a téli időszakban, novembertől áprilisig a Községi Könyvtár szombatonként is nyitvatart. Ezeken a napokon kézműves foglalkozások, játékdélelőttök és más egyéb érdekes programok várják a gyerekeket és a szülőket. Természetesen ezen idő alatt a könyvtár is nyitvatart, ami annyit jelent, hogy az érdeklődő olvasók […]