Visszavonják azt a tavalyi kormányrendelet, amely szerint fennmaradási engedélyért szükséges folyamodni a több évtizede használt háztartási kutak esetében.

kut0412A kormány és miniszterelnöke ismét bebizonyította, megvan benne a kellő józanság és belátás, és ha az emberek érdekei úgy kívánják, a kukába tudja dobni egy-egy korábbi rendelkezését, elismerve: hibázott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy Orbán Viktor előterjesztésére visszavonják azt a tavalyi kormányrendelet, amely szerint fennmaradási engedélyért szükséges folyamodni a több évtizede használt háztartási kutak esetében. Nemcsak hogy nem volt életszerű ugyanis a jogszabály, de súlyos helyzettel fenyegetett, hogy Magyarország igazodni próbált az Európai Unió által a tagállamok részére ajánlott vízvédelmi direktívákhoz. Uniós direktívák ide vagy oda, megint az derült ki, hogy nincs más út, mint saját élethelyzetünk és hagyományaink figyelembe vétele, és a nemzeti érdekeink szerinti gondolkodás.

A cikk folytatása itt.

Megszakítás