Táncház az óvodában

Péntek délután fergeteges hangulatú táncház volt az óvodában. Az őszi koncert keretében meghívtuk immár második alkalommal az iskolások népi táncos csoportját, hogy tartsanak a gyerekeknek egy bemutatót. Az együttes felkészítő tanára Üst Gyula. A táncosok egy gyönyörű erdélyi népviseletben mutatkoztak be. Először előadtak egy tánc csokrot, majd Gyuszi bácsi vezényletével megtanulhattunk pár lépést. Szülők, gyerekek egyaránt nagyon lelkesek voltak, önfeledten próbálták elsajátítani a különféle, olykor igencsak bonyolultnak tűnő lépéseket. Mivel a mi ovisaink szeretnek táncolni, nagyon jól érezték magukat és alig várják, hogy iskolába kerülve a csoport tagjai lehessenek.

Csordásné Tamás Ildikó

{gallery}kepek/2015/ovineptanc{/gallery}

Megszakítás