Szentgyörgynapi Kavalkád

Az idén immár ötödik alkalommal rendeztük meg a Szentgyörgynapi Kavalkádot. Szeretettel láttuk vendégül a Szedervirág óvodánk dolgozóit és bepillantást nyerhettünk az óvoda mindennapjaiba. A mostani mottóink az örömforrások megkeresése az életünkben, a szabadidő hasznos eltöltése és az egészség megörzése voltak. Ezekhez kapcsolódóan megismerhettük a Bemer terápiát, maszíroztathattunk, fodrász segítségét kérhettük a helyes hajápoláshoz, előadást hallgattunk a növények ápolásáról, tartásáról és sok-sok más örömteli tevékenységet ismerhettünk meg és próbálhattunk ki. Mindezeken túl még egy kis ízelítőt is kaptunk a motoros életérzésből! A program különlegessége volt, hogy vendégül láttuk testvértelepülésünkről, Füleksávolyról a MeseFigurák társulatot, akik pénteken a gyerekeknek adtak elő, ma pedig a kavalkádon is felléptek. Nagyon szuper meseadaptációkat láttunk. A nap zárásaként pedig az Imre Sándor Szeretetszínház Pletykák című előadását nézhettük meg. Mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját, aki hozzájárult a nap sikeréhez!

{gallery}kepek/2019/szentgyorgy1{/gallery}

{gallery}kepek/2019/szentgyorgy2{/gallery}

Skip to content