Szedervirág óvodás lettem

szederviragovodaslettem008Amikor egy kisgyermek bekerül az óvodába, óriási változás történik az életében. Új kapcsolatok várnak rá, egy csoport tagja lesz, melynek tagjaival kölcsönösen hatnak egymásra. Szeptemberben óvodánk ismét kitárta kapuját, és a régi ovisokhoz megérkeztek az új kicsik. Megismerkedtek a csoportszobákkal, társaikkal, a felnőttekkel. Felfedezték mindenhol a választott jelüket, az óvónénik megismertették velük az „Én mondókámat”. Apránként birtokukba vették az ovi zegzugait. A nagyobbak szívélyesen fogadták őket, segítettek nekik a szokásainkat, szabályainkat megismerni, betartani. Örömmel kísérték, pesztrálták őket. A kicsik szívesen barangoltak velünk az őszi sétákon, lelkesen kapcsolódtak be az ismerkedős játékokba. Kezdetben csak hallgatósága, majd apránként szereplői lettek a dalos játékoknak, a nagyobbak meséléseinek. Nagy jelentősége van a közös élményeknek, tevékenységeknek. Ezek az együttlétek megtanítják elfogadni az új szituációt, azt, hogy egy közösség részévé váltak. Az őszi hónapok alatt a többféle élmények hatására érzelmi kötődések alakultak ki, és a kicsik is Szedervirág óvodások lettek. Okosan szeretve, bízva a gyermekben, magabiztos és kellően határozott kis emberkék válhatnak belőlük.

Kócza Mónika tagóvoda vezető

(Az összes kép megtekinthető az Galériában)

Megszakítás