Polgármesteri tájékoztató

Tisztelt Sávolyi Lakosság!

A koronavírus terjedésének megakadályozása végett, illetve a vírus miatt elrendelt rendkívüli helyzetre való tekintettel az alábbi tájékoztatást szeretném adni:
– Az óvónők szülőkkel való egyeztetése alapján, az óvoda 2020. március 16-tól zárva tart.
– Az óvódás és az iskolában étkező gyerekek étkeztetését a szállító céggel egyeztetve eldobható tároló edényben oldjuk meg, és minden gyerek részére házhoz szállítjuk. Hétfőn még csak ebéd, de keddtől már a tízórai és az uzsonna is csomagolva lesz.
– Ha a későbbiek során olyan szülő is szeretné az étkezést, aki ezt eddig nem kérte, igényét bármikor, bármelyik településről jelezheti, ugyanolyan feltételekkel oldjuk meg részükre is a szolgáltatást.
– A hazaköltözött középiskolások számára szintén biztosítani tudjuk az étkezést, ha ezt igénylik.
– A szociális és vendég étkeztetés lebonyolítása nem változik.
– Azon 70 év feletti lakosok számára, akiknek nincs olyan helyi hozzátartozója, aki a bevásárlást, gyógyszerek kiváltását meg tudja oldani, biztosítjuk a falugondnoki szolgálatot akkor is, ha ezt eddig nem vette igénybe. Március 16-án fölmérjük az ezzel kapcsolatos igényeket. Egyúttal tisztelettel kérem az érintett lakosokat, hogy saját védelmük érdekében, otthonukat ne hagyják el, amennyiben ez lehetséges.
– Van a településen olyan személy, aki házi karanténba kényszerült. Ő minden kötelezettségének, bejelentésnek eleget tett, mindenben együttműködik a hatósággal. Pánikra, pánikkeltésre tehát semmi ok sincs, és ezúton kérem, hogy ne is tegyék!
Ha a rendkívüli helyzetből adódóan bármilyen segítségre van szükségük, forduljanak hozzánk bizalommal, ha tudunk, segítünk.
Sávoly, 2020. 03. 15.

Tisztelettel: Schuller Tibor polgármester

Megszakítás