Megnyílt az Agroturisztikai Központ

Ma délután ünnepi műsor keretében megnyílt az Agroturisztikai Központ. Felléptek a Sávolyi Szedervirág Óvoda ovisai Csordásné Tamás Ildikó és Üstné Szép Gyöngyi vezetésével és a Talentum  Művészeti Iskola sávolyi néptáncosai Üst Gyula tanár úr irányításával. Verset mondott Péter Márk és Üst Botond, őket Méri Istvánné tanárnő készítette fel. Göndics János plébános úr megáldotta az épületet. A ceremónia után Pintér Endre a Csurgói Térségfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke és Bobek József István Sávoly község polgármestere a szalag átvágásával megnyitották a házat a látogatók előtt. A megjelent vendégeket a képviselő-testület megvendégelte egy tányér pörkölttel. Schmid Cristoph és Tóth Tibor jóvoltából szabadtéri programként mezőgazdasági gépbemutató volt, amit a gyerekek is és a felnőttek is nagyon élveztek. 

{gallery}kepek/2015/atado1{/gallery}

{gallery}kepek/2015/atado2{/gallery}

Megszakítás