Úrnapja, Pünkösd után a második vasárnap, az Oltáriszentség ünnepe. Általános szokás a körmenet és a sok virágdísz: az úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt vagy a kora nyarat a természet. Az úrnapi körmenettel Magyarországon és másutt is összeforrt a virágszőnyegek, a falusi virágsátrak, a virágokkal díszített oltárok képe.
A körmeneten Magyarországon más országoktól eltérően négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér. Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók. A hagyományokhoz híven szombaton Sávolyon is megépítették a sátrakat, és vasárnap megtartották a Körmenetet. A múlt héten elsőáldozó gyerekek is itt voltak a menetben és boldogan vettek részt a többi hívővel együtt a Körmenet szertartásában.
Köszönöm a képeket Koltai-Tóth Andreának!
{gallery}kepek/2015/urnapja0607{/gallery}