Kitáblázásra került a Sávolyon átmenő kerékpárút

savoly cimereA Balaton körül ma már természetes, hogy megépült a 204 km-es kerékpárút, s évente egyre több kerékpározóval találkozhatunk. Egy dinamikusan fejlődő turisztikai vonzerővé vált.
A Kis-Balaton zalai szakaszán Balatonhídvégtől Zalavárig szintén egy jól kiépített kerékpárutat ismerhetünk meg. Ezen szakasz a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Szombathely) ingatlanain található és valószínűsíthetően az Ő kezelésükben is van. Jól megcélozva az idegenforgalmat, Zalaváron a Kis-Balaton Ház, mint bemutatótér, valamint kerékpáros központ lett kialakítva. Zalavártól Zalaszabar, Garabonc érintésével egészen Zalakarosig lehet kerékpáron eljutni.

Jogos tehát a kérdés, mért nincs összekötve a kettő!
Lehetőség lenne arra, hogy a balatoni kerékpárutat összekössük a déli, somogyi kis-balatoni részén kialakítandó kerékpárúttal.
Ma kerékpározási lehetőséget nyújt a fenti szakasz azok számára, akik ismerik az utat a Zala-megyei Kápolna pusztától (bivaly rezervátum) Sávoly, Főnyed, Vörs érintésével egészen újra a Zala-megyei Keszthely-fenékpusztai Tájházig, ott csatlakozva a Balaton kerékpárútra. Sőt Vörstől válaszható, hogy Fenékpuszta felé vesszük az irányt, vagy a kis közúti forgalommal rendelkező Vörs- Balatonszentgyörgyöt összekötő országutat választjuk, csatlakozva a Balaton kerékpárútra.
Sávoly Község Önkormányzata már évek óta azon dolgozik, hogy településünk kedvező adottságait kihasználja!
A fenti gondolatok kapcsán Önkormányzatunk már évek óta béreli a MÁV sávolyi vasútállomásának azon épület részeit, ami bérelhető, ami lehetőséget biztosítana olyan kerékpáros centrum kialakítására, ami beilleszkedik a kerékpáros turizmusba. Kihasználva azt a tényt, hogy Sávoly község vasútállomása az egyetlen, ami a Kis-Balaton területén épült. Várva egy olyan pályázati lehetőséget, amivel a szilárdburkolatú kerékpárút kialakítása mellett a központ kialakítása (az állomás épületének felújítása) is lehetséges.
A végleges kerékpárút kialakításának egy nagyon fontos állomásához érkeztünk, településünk, Sávoly felkerül a kerékpárturizmus országos térképére, ami eddig csak a nagyon szakavatottak számára volt ismert.
A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft az új Széchényi Terv keretében támogatásban részesült és ebből a pályázati pénzből kerékpáros túraútvonalak kitáblázására került sor. A KESZTHELY-KIS-BALATON KÖRTÚRA K1 KERÉKPÁR TÚRAÚT egy része átszeli a sávolyi önkormányzat által kezelt útvonalakat is. A kerékpárutak kijelölése mellett pályázati forrásból bővítik a kerékpár-kölcsönzői hálózatot, de sor kerül a kerékpárbarát szolgáltatások és szálláshelyek összegyűjtésére is, illetve kerékpáros és digitális térkép is készülni fog a régióról.
Jöjjenek velünk és járjuk végig a sávolyi útvonalat, a Marótsági- árkon átívelő hídtól a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumig. Turistaként is nyitott szemmel járva sok-sok szépséget fedezhetünk fel ezen a mintegy 5 kilométeres szakaszon.
Nézzék meg a képeken a látnivalókat! Reméljük, hogy ettől a kis bemutatótól kedvet kapnak és kerékpárral is végigtekerik az útvonalat. Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Sávoly Község Önkormányzata

{gallery}kepek/2014/kerekparut{/gallery}

Megszakítás