Elkészült a kerti kút az óvodában: bővebb tájékoztató az óvodai felújításokról

A Marcali Óvodai Központ 2014 évi augusztusi megkeresése és kérése nyomán Sávoly Község Képviselő-testülete megszavazta egy udvari ivókút felállítását a Sávolyi Szedervirág Óvoda udvarában. A Testület a 127/2014.(VIII.19.) számú határozata alapján 200 ezer Forint költséget biztosított a kút megvalósításához. Az ivókúthoz a vízelvezetést műanyag csővel oldották meg, így a kerti csap vezetéke is kicserélésre került. Viszont a műanyag cső támaszték nélkül nem áll meg, ezért, hogy szép is legyen – jó is legyen, farönkökkel oldották meg a kitámasztást és a burkolást is egyben. Mindez Gáspár Borisz tervei alapján és kivitelezésében készült, Orsós László segített neki a megvalósításban. Az eredmény, ami a képeken is látszik, önmagáért beszél. Nagyon szép és ízléses lett, a gyerekek és az óvó nénik örömére. Az ivókút lehetővé teszi, hogy a gyerekeknek ne kelljen befutkosni az udvarról, ha szomjasak és inni szeretnének egy korty vizet. A kerti csap pedig teljesen illeszkedik a környezetbe, az óvodai udvar hangulatához.
Az udvaron lévő összes játék átvizsgálásra került és az óvó nénik kérésének megfelelően majd az augusztusi szünetben kerül sor a felújításokra, hogy ne zavarják a munkálatok a gyerekek kint tartózkodását.
A Ligetben szintén történt felújítás. Ott is átvizsgálták a játékokat és ennek nyomán a homokozót teljesen kicserélték. Folyamatos tehát a munka. Ahogy az időjárás engedi, szépen sorban elkészülnek ezekkel a munkákkal is az Önkormányzat által foglalkoztatott dolgozók. Fontos, hogy gyermekeink szép környezetben és biztonságos játékokon tudjanak játszani!

{gallery}kepek/2015/ivokut0529{/gallery}

Megszakítás