Beszélgetés Bobek Józseffel, Sávoly község polgármesterével.

2014. augusztus 19. (kedd) 07:30 Írta: Vágó Zoltán

Bobek JozsefBeszélgetésünk aktualitása az, hogy több mint egy éve Sávoly a Kormányhivatal döntése alapján a Marcali Jegyzőséghez került. Közös Önkormányzati Hivatal jött létre Marcali, Kelevíz és Sávoly részvételével.

Milyen tapasztalatai vannak Sávolynak a Marcalival való együttműködésről közigazgatási szempontból?

Saját véleményem az, hogy a sok rossz közül a legjobban jártunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy Marcalit választották ki számunkra, mint a kötelező hivatalt. Nagyon pozitív véleményem a hivatal vezetéséről, a munkatársairól.

Napi kapcsolatban vagyunk és lekopogom a kor szellemének megfelelően, a mindennapos személyes kapcsolat mellett akár telefonon akár e-mailban tudjuk intézni az ügyeinket.

Én azt mondom, hogy Sávoly község Önkormányzata több szempontból is nyert ezzel az összevonással. Természetesen nem pótolhatja azt, hogy a településen ott van a saját jegyzőség, viszont az a szakember gárda, ami rendelkezésre áll Marcaliban az sokat segít, sőt mondhatom azt, hogy a két hivatal működése között annyi érdemi változás van, hogy ugye itt osztályok foglalkoznak egyes területekkel, tehát nincsen olyan hogy, azonnal ne tudnának segíteni.

A cikk folytatása

Megszakítás