Átadásra kerültek a megbízólevelek

Az időközi választás sikeresen lezárult településünkön. A választási bizottság elnöke átadta tegnap a megbízóleveleket a polgármester asszonynak és a négy testületi tagnak. Ez az okirat igazolja hivatalosan, hogy a jelöltek sikeresen mandátumot szereztek a választáson, és jogerősen a közösség képviselőjévé és vezetőjévé válhatnak. Polgármester: Csallóné Matakovics Andrea Testületi tagok: Kócza Mónika Domsa Valéria Bogdán Violetta […]

Szépkorúak Hónapja Művészeti Gáláján járt Dalkörünk

Ma a Sávolyi Dalkör tagjaival együtt vettem részt a Szépkorúak Hónapja Művészeti Gálán és a Somogy Szépkorúak Katonadalos Találkozóján. Nagyon jó érzés volt velük tölteni ezt a napot, és együtt képviselni Sávolyt. Külön öröm számomra, hogy egy olyan közösség tagjait kísérhettem el, akik énekeikkel, lelkesedésükkel és összetartásukkal településünk értékeit is viszik magukkal. Szívből gratulálok a […]

Októberi gyerekprogram Kölyök fórum a könyvtárban

Kedves Gyerekek és Szülők! Köszönöm a mai délelőttöt!, a bátor kérdéseket, az ötleteket, a mosolyokat és azt az őszinteséget, amivel ma megosztottátok velem a gondolataitokat! Sok jó ötletet hallottam – és volt köztük olyan is, amit érdemes lesz továbbgondolnunk. Örülök, hogy együtt tölthettük ezt a délelőttöt. Szerintem legyen folytatása! Csallóné Matakovics Andrea (Andi) Az eseményen […]

Az új képviselő-testület köszönetnyilvánítása

Köszönjük, Sávoly! Négy különböző ember, négy különböző életút, de egy közös dolog biztosan összeköt bennünket: Sávoly és az itt élő emberek. Szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekünk, és ránk adta a voksát. Nagyon sokat jelent számunkra, hogy úgy érezték/éreztétek, érdemesek vagyunk arra, hogy bennünket válasszanak/válasszatok a képviseletetekre. Mindannyiunk számára másért fontos Sávoly, de […]

Tájékoztató a Ligetben történt balesetveszélyes faágak levágásáról és eltakaításáról

A Ligetben a mai nap folyamán megkezdődött a balesetveszélyes faágak levágása. Az eltakarítási munkálatok befejezéséig megkerjük a lakosságot, hogy körültekintően közlekedjenek és a játszóteret se használják az esetleges balesetek elkerülése érdekében. A munkálatok előreláthatóan még a héten befejeződnek. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük. Sávoly Község Önkormányzata

Köszönetnyilvánítás, Csallóné Matakovics Andrea polgármester asszony sorai a választási győzelem után

Kedves Sávolyiak! Szívből köszönöm mindenkinek, aki részt vett a választáson, és külön köszönöm azt a bizalmat, amelyet a szavazataikkal nekem adtak. Nagy megtiszteltetés és még nagyobb felelősség számomra, hogy Sávoly polgármestereként dolgozhatok tovább településünkért. A kampány során azt mondtam: nem a múlt hibáit szeretném keresni, hanem a jövőt szeretném építeni. Ezt most is így gondolom. […]