Az óvodában is járt a Mikulás

A hagyományokhoz híven az ovisokat is meglátogatta ma a Mikulás. A gyerekek nagy izgalommal és szeretettel várták és amikor megérkezett, versekkel, énekekkel köszöntötték a jó öreget. Több kisgyerek ajándékot is készített a Mikulásnak, amit ő boldogan fogadott el. Természetesen nem érkezett üres kézzel, minden kisgyerek kapott ajándékot: cukrot, csomagot. Az apróságok megígérték, hogy ezután is […]

Elveszett autórendszám keresi gazdáját!

Egy hete találták a község orvosi rendelője előtt ezt a képen látható autórendszámot. Akkor bevitték az Önkormányzatra. A polgármester úr bejelentette a kmb-és rendőr munkatársaknak. Ők megígérték, hogy utánajárnak. Eddig vártunk a visszajelzésre, hogy talán sikerült kideríteni a rendszám gazdáját, de azóta sem történt semmi visszajelzés a részükről. Bizonyára más egyéb fontos elfoglaltságuk miatt nem […]

Új laptop segíti a védőnő munkáját

Bojcsuk Imréné elmondta, hogy pályázati lehetőségből, az ÁNTSZ OTH hivatala norvég alapból finanszírozott „A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása” projekten belül ő is kapott egy új Lenovo hordozható számítógépet. Ezt a gépet a sávolyi körzetre kapta. A legfrissebb programokkal ellátott gép nagyban megkönnyíti a védőnői munkáját, és nagyon örül neki, hogy sikerült megkapni. 

Sávolyon járt ma a Mikulás

Igaz, hogy Miklós nap előtt jött a Mikulás, de annál nagyobb szeretettel érkezett meg a sávolyi gyerekekhez! A Mikulást egy szépen berendezett szoba várta a Kultúrházban, ahol fogadni tudta a gyerekeket és kellemesen elbeszélgetett velük. Minden gyermek készült rövidebb-hosszabb versikével vagy énekkel, amit a piros ruhás öreg nagy örömmel fogadott és meg is jutalmazott egy-egy […]

Teafilterből készültek csillagok a mai foglalkozáson

A mai kézműves foglalkozáson a gyerekek hajtogatással készítettek teafilter papírból csillagdíszeket. Többféle formájú és színű csillag készült, a gyerekek hamar belejöttek a hajtogatásba. Mindenki büszkén vitte haza az ajándéknak szánt díszeket. {gallery}kepek/2016/teacsillag{/gallery}

Színházi előadások voltak Sávolyon a gyerekeknek

Sávolyon is előadta az Imre Sándor Szeretetszínház Lázár Ervin – Mikó István – Suha Balogh Kálmán: A négyszögletű kerek erdő című zenés mesejátékát. Az ovisok és az általános iskolások is átélhették a nagyszerű meseadaptáció felemelő pillanatait, élvezhették a színészek remek játékát, a magával ragadó történetet. Az előadás egy bérletes sorozat egyik darabja volt, így a […]

Felújítások történtek a Kultúrházban

Az Imre Sándor Szeretetszínházzal történt megállapodás alapján a Kultúrházban is lesznek a társulatnak előadásai. Ehhez szükség volt bizonyos átalakításokra a színpadon. Gáspár Borisz a társulat vezetőjével, Bartókos Tamással egyeztetve és a társulat igényeit figyelembevéve átalakította a színpadot. Segített neki Orsós Tibor is. A munkálatok utáni takarítást és rendrakást Koltati-Tóth Andrea és Orsós Tiborné végezte. Tervben […]