A nagycsoportos ovisok látogattak el ma a könyvtárba
Nagycsoportos ovisok látogattak el ma a könyvtárba. Beszélgettünk a könyvtárról, a kölcsönzésről, a folyóiratokról. Mese- és ismeretterjesztő könyveket, újságokat lapozgattak a gyerekek és meghallgattak közben két mesét is. Aktívak és érdeklődők voltak. Az óvodában „bölcsbagoly hetet” tartottak, ennek a sorozatnak volt a része a könyvtárlátogatás. {gallery}kepek/2017/ovisok0217{/gallery}
A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014.(XII.05.) BM rendeletben foglaltak alapján
A rendelet itt olvasható. Letölthető dokumentumok: Kérelem külterületi irányított égetés engedélyezéséhez Kérelem égetéshez
Szennyvízcsatornára szövetkeznek a balatoni 365 milliárdból
2017. február 15. 06:52 Szűcs T. sonlineHa jól és időben tudnak pályázni, szennyvízhálózatra köthetnek a Nyugat-Balatonnál a somogyi kistelepülések, erről egyeztettek a napokban az érintett polgármesterek és Móring József Attila, fejlesztésekért felelős miniszteri biztos. Folytatás itt
Hirdetmény – Körzeti erdőtervezés lakossági egyeztető tárgyalás
Ma is volt kosárfonó szakkör
A mai délutánon folytattuk a megkezdett munkát és szépen haladtunk a kosarakkal. Köszönjük Gombócz Nándor bácsinak, hogy ismét türelmesen megmutatott és elmagyarázott minden szükséges lépést ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a kosárfonás rejtelmeiben. {gallery}kepek/2017/vesszofonas2{/gallery}
Meghívó nyilvános Képviselő-testületi gyűlésre
Játéklehetőség volt ma a könyvtárban
Délelőtt játszottak a gyerekek a könyvtárban a mai foglalkozáson. Csocsóztak, társasoztak, aktivityztek. Mindenki jó érezte magát.
Ismét bővült a könyvtár könyvkínálata
Nagyon sok új könyvet hoztunk ma az ellátó rendszertől a a könyvtárba, így ismét sok olvasni való újdonság várja olvasóinkat. Gyerekkönyvek, szépirodalom, főzés, technika és még sok más téma fellelhető. Minden olvasni vágyó kicsit és nagyot szeretettel várunk a könyvtár nyitvatartási ideje alatt!
Elkezdődött a kosárfonó szakkör
Lelkes tanulni vágyó csapattal és nézőközönséggel elkezdtük a kosárfonó szakkört. Az első feladat a vessző szétválogatása volt, azután jöhetett a kosár aljának készítése. Ezzel mindenki végzett és elkezdhettük az oldalvesszők befűzését. Gombócz Nándor bácsi nagyon türelmes tanítónk volt. Szükség is volt a türelmére. (: Ennek ellenére ő mindenkit csak dícsért és bíztatott. Köszönjük neki! Találkozunk […]