Lúdas Matyi Sávolyon

Ma az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában tekinthették meg a gyerekek a Lúdas Matyi című darabot. Ez volt az első gyermekbérletes előadás a 2017/18-as szezonból. A közönség annyira élvezte a játékot, hogy többször is visszatapsolták a szereplőket.  Ebben a darabban három sávolyi gyerek is szerepet kapott: Üst Lili, Üst Fanni és Csordás Márkó. Reméljük, még sokszor láthatjuk […]

Nylon virágok készültek

Szerdán megtartottuk az ősz első felnőtt foglalkozását, amelyen nylonból készítettünk virágokat. Mindenki nagyon élvezte. A következő alkalom időpontja még egyeztetés alatt van. {gallery}kepek/2017/nylonvirag01{/gallery}

A Kákics Együttes koncertjét élvezhettük

Szombaton este a  hét programjainak zárásaként a Kákics Együttest vártuk a könyvtárba. A koncert előtt átadtuk a különdíjat Péter Beának, aki a Természet Szépségei Sávolyon fotópályázatra küldött képeket. Ezután a kellemes epizód után következett az együttes előadása. A közönség nagyon jól érezte magát, szuper volt a produkció! A magyar népzene dallamai csendültek fel és megismerkedtünk […]

Beszélgetés a Bibliáról

A csütörtök délutáni programunk a víz jegyében telt. Németh Endre diakónus jött el hozzánk, és a „Víz, mint jelkép a Bibliában” volt az előadása témája. Nagyon érdekes és informatív volt. Több szempontból világított rá a Biblia cselekményén keresztül arra, hogy mit is jelképezhet a víz. {gallery}kepek/2017/konyvtarihet4{/gallery}

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Sávoly Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. „A” típusú pályázat itt. „B” típusú pályázat itt. Jövedelem igazolás itt.

Táncoltunk, énekeltünk, matyóbabát készítettünk

A szerdai nap programjai is sikeresek voltak. Délelőtt az ovisokat és alsós iskolásokat vártuk, hagyományaink megörzése volt a mottónk. A gyerekek egyik fele népi énekes játékokat tanult Csordásné Tamás Ildikóval és Üstné Szép Gyöngyivel, a másik csoport addig matyó ruházatú babát készített Péter Alexandrával és Pálfi Lászlónéval. A babakészítés közben beszélgettünk a gyerekekkel a hagyományainkról, […]