Az időseké volt a mai délután Sávolyon

A képviselő-testület ma egy közös ebédre és beszélgetésre várta az idős embereket. A program az Imre Sándor Szeretetszínház előadásával kezdődött. Molnár Ferenc: Ibolya című darabját tekinthették meg az érdeklődők. Az előadás után pedig a kellemesen együtt eltöltött idő alatt a finom ebéd mellett tudtak beszélgetni, kicsit együtt lenni sávoly idős polgárai. A talpalávalót a Boglya […]

Benyújtva a javaslat: 80 méterig lehetne engedély és bejelentés nélkül kutat fúrni

Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek. Az indítvány – amelyet Font Sándor, B. Nagy László, Bányai Gábor, Dankó Béla, Farkas Sándor, Földi László, Győrffy Balázs, Jakab István, L. Simon László, Lezsák Sándor, Pócs János, Simonka György, Varga Gábor, Salacz László és […]

Újabb kiállítás az óvodában

A mai napon egy új kiállítás nyílt az oviban. Ez a galéria Gaálné Németh Szilvia munkásságát vonultatja fel, ezeket az alkotásokat ajándékba szokta készíteni. A megnyitó után kreativitásából nekünk is adott át, amikor karácsonyi díszt készítettünk. {gallery}kepek/2017/ovigaleria1208{/gallery}

Sávolyon is járt a Mikulás

Ma a sávolyi gyerekeket is meglátogatta a Mikulás. A gyerekek várták a piros ruhás öreget, hiszen majd mindenki készült énekkel, verssel, rajzzal. Minden gyerek kapott édesség csomagot, és lehetett közös fotót készíteni a Mikulással. {gallery}kepek/2017/falumikulas2017{/gallery}

Az óvodában is járt a Mikulás

Ma a gyerekek nagy-nagy örömére a Szedervirág óviba is ellátogatott a Mikulás. A kicsik közös énekléssel fogadták, a Mikulás pedig mindenkinek hozott ajándékot. Volt aki félt egy kicsit, de a bátrabbak meghúzkodták a vendég szakállát és boldogan pózoltak vele. (: {gallery}kepek/2017/ovodaimikulas1206{/gallery}

Elkezdődött a szociális fa kiosztása

Ma reggel elkezdték az Önkormányzat munkásai a szociális tüzifa feldolgozását és kiosztását. A beadott kérelmek alapján 47 család kap egyenként egy-egy köbméter fát. 44 köbméter pályázati fát és 3 köbméter önkormányzati területről kitermelt fát osztanak ki, így mindenki kaphat, aki beadta a kérelmet. Reméljük, hogy mindenkinek segítség lesz a kiosztott fa és kicsit könnyebbé válik […]

Fonalsapkák készültek a könyvtárban

Színes fonalakból és papírgurigákból készültek a szombati foglalkozáson a fenyőfa díszek. Mindenki ügyesen dolgozott, szépséges dekorációkat vihettek haza a résztvevő barkácsolók.  {gallery}kepek/2017/fonalsapka1202{/gallery}

December 5-én szünetel az ügyfélfogadás a Marcali Okmányirodában

A Somogy Megyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatala tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Marcali Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán informatikai hálózatkarbantartás miatt az ügyfélfogadás 2017. december 5-én (kedd) 10.00 órától 16.30 óráig szünetel.