Az általános iskolás gyerekek voltak a vendégeink

Vendégül láttuk az általános iskola alsótagozatos gyermekeinek egy csoportját az Agroturisztikai Központban. A héten iskolai táborban vesznek részt a gyerekek és a program keretében megnézték a helytörténeti kiállításunkat. Örömmel kalauzoltam őket, meséltem nekik, amit a gyerekek érdeklődve fogadtak. A látogatás végén mindenkit megajándékoztunk egy könyvjelzővel. Szívesen látnánk tanévben is az iskolai csoportokat a könyvtárban, a […]

Látogatás a Levendulafarmon

Maroknyi csapatunk lelkesen indult útnak a Szőkedencsi Levendulafarmra. Kellemes időben, kényelmes tempóban kerékpároztunk. A farmra érve megcsodáltuk a gyönyörű levendulast, a lila ágyásokat, a rengeteg szálldosó pillangót. Feltöltődve a látványtól és az illattól fogyasztottuk el a tízórainkat. Kellemesen elfáradva értünk haza. {gallery}kepek/2018/levendulafarm0616{/gallery}

„Óz, a nagy varázsló” a Színházban

Az évad utolsó gyerek előadását tekinthettük meg az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában kedden. Délelőtt az ovisok és az alsó tagozatosok, délután a felsősök izgulhatták végig „Óz, a nagy varázsló” történetét. A társulattól a már megszokott magas színvonalú színészi játékot láthattunk, ami nagyon tetszett a lelkes nézőközönségnek, akik időnként be is kapcsolódhattak a történetbe. Külső helyszíneken […]

Gyereknapi kavalkád az óvodában

A ma délelőtt a felhőtlen szórakozás, a sok-sok kacagás ideje volt az óvodában. Ma  tartották meg a gyermek napi programokat. Sok szülő is eljött, hogy a gyerekeivel együtt élvezze a vidám feladatokat, a nevetős együttlétet. A gyerekek elfáradva, élményekkel gazdagodva mentek ebédelni és mindenkinek jól esett a délutáni alvás.  {gallery}kepek/2018/ovisgyereknap1{/gallery}

Gyereknapi kavalkád az óvodában

A ma délelőtt a felhőtlen szórakozás, a sok-sok kacagás ideje volt az óvodában. Ma tartották meg a gyermek napi programokat. Sok szülő is eljött, hogy a gyerekeivel együtt élvezze a vidám feladatokat, a nevetős együttlétet. A gyerekek elfáradva, élményekkel gazdagodva mentek ebédelni és mindenkinek jól esett a délutáni alvás. {gallery}kepek/2018/ovisgyereknap1{/gallery}

Ciklámenek készültek

A keddi foglalkozáson folytattuk a virágok készítését. Csodáltosan szép ciklámenek készültek a harisnyából. Mindenki nagyon ügyes volt és élvezettel, örömmel készítette el a virágot. Koltai-Tóth Andrea mindenkinek hozott saját készítésű kaspót, amibe beletehettük a kész ciklámeneket. Köszönjük. Köszönjük Novotny Zoltánné Edinának is, hogy ismételten időt és energiát szánt ránk és eljött hozzánk. Reméljük, hogy lesz […]

Ballagás és évzáró az óvodában

Vidám, ugyanakkor mégis megható műsorral búcsúztak a gyerekek ettől a nevelési évtől, a ballagók az óvodától, a dadusoktól, és az óvónéniktől is. A kedves és mosolygós gyerek arcok, az izgulós tekintetek mind-mind hozzátartoztak ehhez a délelőtthöz. {gallery}kepek/2018/ovisballagas2018{/gallery}