Lehetőségek a Könyvtárban

A Községi Könyvtár több, mint 12 ezer kötet könyvvel, interneteléréssel, 12 féle folyóirattal várja az olvasókat. A napokban több mint száz kötet új könyvvel sikerült bővíteni a választékot. Ezek között vannak felnőtt szépirodalmi könyvek, sok gyerekeknek való könyv és szakkönyvek is. Találhatnak maguknak érdekes könyveket többek között a kézimunkázók, a főzni szeretők és a barkácsolással […]

Elkészültek a rongyszőnyegek

Ma délelőtt elkészültek az egy héttel ezelőtt elkezdett rongyszőnyegek a könyvtári foglalkozáson. Ügyesek voltak a gyerekek, mindenkinek szépen sikerült. A következő foglakozás február 19-én délelőtt lesz, akkor a papírfonással ismerkedünk, azzal dolgozunk. Minden érdeklődőt -kicsit és nagyot- szeretettel várok! {gallery}kepek/2016/foglalkozas0305{/gallery}

Változott a Marcali Fogorvosi Körzetek ellátási területe

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy változott a fogorvosi szolgálatot ellátó orvos személye és rendelési ideje, helye a sávolyi lakosok számára. III. SZ. KÖRZET Területe: Csákány, Csömend, Libickozma, Nikla, Pusztakovácsi, Sávoly, Somogyfajsz, Somogyzsitfa, Szőkedencs, Táska községek közigazgatási területe. DR. KUTASI JUDIT KATALIN(helyettesítés keretében)Marcali, Rákóczi u. 6-10.Tel: 06 85 310 086Hétfő: 7.00 – 13.00Kedd: 17.00 – 19.00Szerda: 13.00 – […]

Vágányzári hírek

2016. március 16-tól 2016. március 25-ig Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Tájékozódni a mellékelt hírdetésből tudnak, mely innen letölthető.

Válltáskát is horgoltunk ma a könyvtárban

A mai horgolás foglalkozáson is mindenki nagyon ügyes és kreatív volt. Válltáskák, tárolók készültek. A kisszámú asszony csapat nagyon lelkes és mindig újabb és újabb ötletekkel áll elő, amit  igyekszik is megvalósítani, azaz meghorgolni.  {gallery}kepek/2016/horgolas0301{/gallery}

Rongyszőnyegek készültek ma a könyvtárban

A mai foglalkozáson rongyszőnyegeket szőttünk a gyerekekkel. Régi, elhasznált pólók felhasználásával és hullahopkarikák segítségével készültek a „szőttesek”. Mivel nem tudtuk teljesen elkészíteni a szőnyegeket, így jövő alkalommal fejezzük majd be teljesen. Mindenki nagyon ügyes volt, a képeken is látszik, hogy milyen szép alkotások születtek! {gallery}kepek/2016/szonyeg0227{/gallery}

Lakossági tájékoztató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakulásáról

A „Marcali és térsége hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának MARCALI KISTÉRSÉGI TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS informatikai és eszközfejlesztése a hasznosítási célok elérése érdekében” című pályázatának köszönhetően Sávoly közigazgatási területén átalakul a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás. Annak érdekében, hogy Ön, mint az MTKSZ Nonprofit Kft. Ügyfele a rendelkezésre álló eszközöket megkapja, az alábbiakat kell tennie:a) A mellékelt SZERZŐDÉS-t értelemszerűen kitöltve 2016. március 11-ig a […]

Az ovisok látogattak ma el a könyvtárba

Ma délelőtt eljöttek a nagyobbacska óvodások az Agroturisztikai Központba. Ismerkedtek a könyvtárral, a könyvekkel, a folyóiratokkal. Beszélgettünk a könyvkölcsönzésről, a helyben olvasásról. Nagyon érdeklődők voltak, sokat kérdeztek és figyelmesen lapozgatták a könyveket, újságokat. Megnézték a helytörténeti kiállítást is. Nagy örömmel és vidámsággal próbáltak menni a kiállított fapapucsban. A számítógépes teremben elmondták, hogy már azt várják, hogy […]