Járhatóak a község útjai

Fehér karácsonyunk ugyan nem volt, de azért a napokban csak megjött a „várva-várt” havazás! Az Önkormányzat dolgozói folyamatosan dolgoztak és dolgoznak azért, hogy tiszták és járhatóak legyenek a járdák, a buszmegállók, a község útjai. Ma reggel fél kilenckor fényképeztem le a tarktorokat a Rákóczi utcában, addigra már az egész falut végigjárták és letolták a havat. […]

A Kiskondás együttes koncertezett a Kultúrházban

Ma este a Kiskondás együttes koncertezett Sávolyon. A zenekar karácsonyi és téli hangulatú dalokat játszott, amiket sokszor a közönség is énekelt az előadókkal együtt. Mindenki nagyon jól érezte magát, pirosra tapsolta a tenyerét.  {gallery}kepek/2015/kiskondas{/gallery}  

Barkács-délelőtt volt ma az oviban

A mai délelőttön a karácsonyra készülődés volt a téma az oviban. A gyerekek és az óvónénik barkács délelőttre várták a szülőket. Az éneklés és versmondás után feldíszítették a közös karácsonyfát, mindenki elhelyezett egy-egy díszt a fán. A lelki hangolódás után következett a „kétkezi munka”! A gyerekek és az érdeklődő szülők együtt alkottak: vágtak, ragasztottak, rajzoltak. […]

Ünnepváró programok a Szedervirág Óvodában

Ezen a héten is sok program színesíti az óvodai életet. Hétfőn az általános iskola énekkara adott koncertet. Karácsonyi dalok voltak műsoron. Az ovisok nagyon élvezték, együtt énekeltek a nagyobb gyerekekkel. Kedden a Sávolyi Dalkör műsorát nézhették meg az apróságok. Két népszokást -a Szentcsaládjárást és a Betlehemezést- mutatott be a Dalkör. Mindkettő sávolyi vonatkozású, helyi gyűjtésű […]

Betlehemek készültek

Igaz, hogy a mai foglalkozásra csak négy gyerek jött el, de ők nagyon ügyesen dolgoztak. A múlt alkalommal kifestettük a betlehemi istállónak a papír tojástartókat, így azok már megszáradva várták, hogy benépesítsük őket bábukkal. Filcanyagból készültek a babák és az állatok. Igazán szép és izléses betlehemek kerültek ki a gyerekek kezei közül. A délelőttbe belefért […]