Advent –magyar népszokások, jeles napok

Ez az időszak a várakozás, a felkészülés és a reménykedés időszaka. A Karácsonyra való lelki előkészületé, a bűnbánaté és az imádságé.
Mi is várakozva készültünk erre a jeles ünnepre, feldíszítettük óvodánkat, gyertyát öntöttünk, mézeskalács sütöttünk, adventi koszorút és naptárat készítettünk. December 5-én megérkezett hozzánk piros puttonyával a jóságos Mikulás, aki arra gondolva, hogy jó gyermekek várják csomagokkal ajándékozta meg őket. Ajándékul cserébe dalokkal, versekkel köszöntötték a jóságos „Öreg Apót”, és a bátrabbak ölébe ülve szakállát simogatták, csiklandozták. Az adventi várakozás hangulatát fokozva részt vettünk ismét Marcaliban a Mesevarázs napokon, ahol az óvónénik az Aranyszőrű bárány népmesét bábozással mutatták be a kíváncsi nézőseregnek. Szedervirágos ovisaink Az Árgyélus királyfi varázslatos mese világát és Ugri és Bugri vándorlásának történetét ismerhették meg. Karácsony-váró ünnepeink körében nagycsoportosaink a Négy gyertya szívmelengető történetével csaltak könnyeket a templomi koncertünkre érkezettek szemébe. Meghitt karácsonyváró hangulatban fogadtuk és hallgattuk a Sávolyi Dalkör ünnepi dalcsokrát, ami helyi gyűjtésű pásztorjáték dalokból állt. A várakozás szépsége és feszültsége, a készülődés öröme annyi örömet rejt magában, főként, ha a gyermek együtt készítheti apró meglepetéseit szüleivel. Közösen barkácsoltunk adventi díszeket a lelkes és ügyes kezű anyukákkal, nagymamákkal. Az adventi ünnepeink végén az utolsó óvodai napunkon szeretetteljes, meghitt hangulatban, ünnepi fényben kívántunk egymásnak, a családok aprajának és nagyjának örömteli, békés karácsonyt.

{gallery}kepek/2015/ovoda/advent{/gallery}

Megszakítás