Bóka Györgyné Éva 1988. július elsejétől dolgozik a sávolyi konyhán. Megtudtam, hogy március 1-től áthelyezéssel a Somogysámsoni Bernáth Aurél ÁMK konyhájában dolgozik tovább. Ennek kapcsán ültünk le beszélgetni, visszaemlékezve az elmúlt évekre.
1. Kérlek Évikém, mesélj a kezdeti időkről! Hogyan kerültél Sávolyra? Ha jól emlékszem, élelmezésvezetőként dolgoztál akkor.
– Igen, élelmezésvezetőként kezdtem el itt dolgozni Sávolyon, 1988-ban. A sógornőm, Bóka Józsefné hívta fel a figyelmemet arra, hogy élelmezésvezetői állást hirdetnek., melyre aztán jelentkeztem és fel is vettek. Lányom ekkor két és fél éves volt, így őt is ide írattam be óvodába. 1990-ben megszületett a fiam, a GYES-ről való visszatéréskor kezdtem el dolgozni szakácsként a konyhán.
2. A konyha is, az itt dolgozók is, a fenntartók is változtak, folyamatos volt a váltási kényszer. Hogy élted meg ezeket a helyzeteket?
– Munkatársaimmal mindig kellemes hangulatban teltek hétköznapjaink, a változásokat igyekeztünk rugalmasan kezelni. Bár bevallom, mindig megviselt, ha valamelyikük nyugdíjba ment, vagy munkahelyet váltott, ellenben mindig örömmel fogadtam az új kollégáimat is. Úgy érzem, a fenntartókkal is mindig megtaláltam a közös hangot . A legnagyobb kihívást az jelentette számomra, amikor két munkatársam nyugdíjba vonulását követően hármunknak kellett ellátni a feladatokat. Nagy változást jelentett a konyha életében az is, hogy 2013-tól tálaló konyhaként működünk. Így is igyekeztem a tőlem telhető legjobb módon helytállni.
3. Sok éven keresztül főztél gyerekeknek, felnőtt több generáció az évek alatt. Hogy emlékszel a gyerekekre? Biztosan van valami kedves, emlékezetes történeted, amit szívesen megosztanál olvasóinkkal is.
– A gyerekekkel való kapcsolatom mindig jó volt. Aranyosak, tisztelettudóak velem szemben. Igazán jó érzés, amikor évekkel később találkozom valamelyikükkel és nem tudnak elmenni mellettem anélkül, hogy néhány szót ne váltanánk. Emlékezetes történetekből velük kapcsolatban nincs hiány, mégis azt emelném ki, ami egy szakács számára talán a leghízelgőbb. Volt egy kisgyerek, aki, ha kedvére való volt az ebéd, annyira kedvesen, becézgetve szólított, hogy mindig mosolyt csalt az arcomra. Nehéz lett volna nem észrevenni szándékát: „Évike nénike, legyen szíves ebből sokat adni!”
4. Milyen érzéssel várod az új helyen a munkát?
– Nehéz szívvel válok meg Sávolytól, és a hozzám közel álló emberektől. Az itt töltött 26 év úgy gondolom, hogy önmagáért beszél. Hiányozni fog minden, ugyanakkor bizakodva tekintek a jövőbe. Várom a kezdést és remélem, hogy ott is sikerül majd jó kapcsolatot kialakítanom az emberekkel.
Köszönöm szépen a beszélgetést. További jó egészséget és sikeres beilleszkedést, jó munkát kívánok Neked! Pálfi Lászlóné
{gallery}kepek/2015/bokane0227{/gallery}