30 év a sávolyi könyvtárban

November 29-én megtisztelő és egyben felemelő rendezvényre kaptam meghívót.
A kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban 2016. november 29-én köszönthettük a könyvtárügyért hosszú idő óta dolgozó kollégákat az egész megyéből.
A részvétel aktualitását, Kolléganőnk Pálfi Lászlóné 30 éves könyvtári munkája eredményezte. Ezen az Ünnepségen Kollégái és számos Polgármester Kollégám előtt vehette át a 30 éves munkájának elismeréséül az emlékplakettet, és az elismerő oklevelet. Nem kis büszkeséggel töltött el, hogy Pálfiné Ibolya munkáját a Megye is elismerte, és én személyesen is részt vehettem.
Ibolya munkássága Sávolyhoz kötődik, s büszkén mondhatom, hogy munkája nem csak a mi, hanem Kollégái elismerését is kivívta. Az Ő személye, a kreativitása kellett ahhoz, hogy ma Sávolyon nem csak könyvtár van, hanem néprajzgyűjtemény, megannyi kulturális, készségfejlesztő foglalkozás. Mutatja az elmúlt esztendők szorgalmas és kitartó munkáját!
Ibolya, ezen sorok révén is engedje meg, hogy gratuláljak szakmai elismeréséhez!
Megköszönöm magam és Sávoly Lakossága nevében az eddigi munkáját, és kívánom, hogy ugyanolyan kitartóan végezze hivatását, mint az elmúlt 30 esztendőben!

Bobek József

{gallery}kepek/2016/ibolya30{/gallery}

Megszakítás