Füleksávolyon jártunk

Önkormányzatunk Testülete meghívást kapott Füleksávolyra testvér-települési találkozóra május 26-28-a között. A meghívást örömmel fogadtuk, s Településünket, Sávolyt Polgármester és Alpolgármester személyében képviseltük.
Szinte napra pontosan a négy évvel ezelőttihez, újra Füleksávolyon jártunk testvér-települési találkozón. Füleksávoly sikeresen pályázott s egy kiválóan megrendezett találkozón vehettünk részt.
Most is, mint mindig azt éreztük, hogy haza megyünk, hisz a vendégszeretet, a kedvesség amiben részünk van, ahányszor ott járunk, az otthon érzetét biztosítja számunkra.

Ferencz Gyula Polgármester Úr és Füleksávoly lakossága, oly sok ismerős (nevek felsorolását mellőzném, mert nem lenne elég egy füzet rá) megint megmutatta, hogy Füleksávoly kiváló szervezésben és sikeres, több napos rendezvényt biztosít mindenki számára.
Láthattuk, hogy az elmúlt időszakban milyen fejlődésen ment át a falu, a megújult park. Láthattuk az iskola és óvoda felújítását, technikai fejlesztéseket. Mindehhez szívből gratulálunk.
Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy testvér-települési polgármester társaimmal közösen elültethettük hazai településeink fáit a Testvériség parkjában, közösen gyújthattuk meg a Barátság tábortüzét szombat éjszaka.
Az írás helyett beszéljenek a képek!
Köszönjük Nektek Füleksávoly!

Bobek József

{gallery}kepek/2017/fulek2017majus{/gallery}

Megszakítás